Pályázatok a gyermekekért
„Folytatjuk a közös projekteket az aradi Önkéntesek Vára Egyesülettel, a pécskai és a hozzánk tartozó falvak gyermekei javára. Miután uniós támogatással teljesen felújítottuk a tornyai tanintézményt és annak udvarát, most a benne működő óvodát szereltük fel új bútorokkal, hasznos és színes berendezésekkel, vidámabb hangulatot teremtve. Köszönet az önkénteseknek, együtt folytatjuk!” …
Tervezett áramszünet
Egy nagyszabású felújítási munkálat miatt holnap, pénteken, március 27-én, árammegszakításra kell számítani a város valamennyi kerületében, kivéve a Kis malom környékét. A …
Pécska folytatja a közvilágítás korszerűsítését
Dolgoznak a közvilágítás korszerűsítésére vonatkozó második pályázatunkon, a Környezetvédelmi Alap Igazgatóságának támogatásával. A munkások Pécska több pontján jelen vannak: felszerelik az új, …
Folytatódik az aszfaltozás
“Az Anghel Saligny Országos Beruházási Program keretében 43 utca aszfaltozását célzó pályázat kivitelezése folytatódik, a 300-as kerületben. Összesen 18 kilométert aszfaltozunk le, …
A megbecsülés szimbóluma
“Egy szeretettel ajándékozott virág a szimbóluma annak a megbecsülésnek, amelyet minden nap megérdemelnek a hölgyek. Szép tavaszt kívántam, Kocsik Imre alpolgármesterrel együtt, a Pécska …
Gallyak gyűjtése
Elkészült a tavaszi takarítás menete Pécska város és a hozzánk tartozó falvak közterületén.A gallyak elszálítása húsvét után kezdődik, április 14-én, kedden és …
Nők hete
Záhony Város Önkormányzatának támogatásával idén is megrendezik a városban a Nők Hete rendezvénysorozatot. A programokra március 4-7 között kerül sor, a csúcsműsor …
Utolsó felkészülési mérkőzés
A téli szünet utolsó felkészülési mérkőzésének lejátszására a Pécskai Progresul Nagyvárad mellé utazott, hogy megmérkőzzék a IV. Liga listavezetőjével, az ACS Transilvania …
Best of Mamma Mia!
A koncertre 2026. március 7-én 17.00 órától kerül sor a Záhonyi Művelődési Házban és Könyvtárban. Részletek:
Digitális képességek fejlesztése
Pécska városa egyike a megye 12 településének, amelyek, az Arad Megyei Tanáccsal közösen, megvalósítják a „Digitális készségek fejlesztése Arad megye könyvtárain belül” …
Újraindul a helyi tömegközlekedés
“Február 11-én bemutattuk a helyi tömegközlekedés újraindítására irányuló pályázatot Pécska városában és a környező falvakban. Aláírtuk a szerződést két, egyenként 36 ülő- …